Felismerhető szeretet, közösségben – Anyák napja Szigetlankán

A Deák téri református templomban, vasárnap a délelőtti istentiszteleten előszőr a gyermekek műsorára került sor Törő Nikolett gyakornoklelkész és Papp Krisztina kántornő felkészítésében, az énekeket Kovács Zsolt ifjú kisérte.

Rácz Máté konfirmandus Balogh Zoltán dunamelléki püspök gondolataival nyitotta meg a szolgálatok sorát: „Édesanyám, ez a te napod, akkor is, ha már nem vagy itt velünk! A szereteted, a könnyeid, a hited, az aggódó vagy éppen elismerő pillantásod, a mosolyod akkor is itt van. És milyen jó azoknak, milyen jó neked, aki még átölelheted azt, aki az életedet adta. Átölelheted édesanyádat, aki Istennek, az Élet Urának teremtő társa, mert gyermeket szült. Ő szült téged a világra. És milyen jó, hogy az is lehet édesanya, aki nem szült, de azzá lett. Ne engedd, hogy az együvé tartozás örömét, az élet ajándékát eltakarja a mindennapi fáradtság, a gond, a vita, az életkori távolság vagy a kiszolgáltatott közelség… Fel lehet idézni azt, amit kaptál, kaptunk tőle, az édesanyától az életünkben. Észre lehet venni, hogy ő is ember, ő is mások szeretetéből él, neki is vannak tervei, vágyai, melyek túlmutatnak a család életén. Neki is szüksége van saját időre, életre. Így köszönjük meg, hogy még mindig ad! Azért, hogy mi is adhassunk. Istennek hála! Isten éltesse az édesanyákat!”

A gyermekek énekei, versei mosolyt és örömöt csaltak a gyülekezet és a szülők szívére. Áldást kértek az édesanyákra, nagymamákra, dédnagymamákra… Ezt követően pedig a gyülekezeti házba mentek át gyermekfoglalkozásra. A gyülekezet tanitónői másfél éve, felváltva, vasárnaponként szolgálnak a gyermekek felé örömmel és állhatatosan. Ezt tették ez alkalommal is.

Rácz Ervin lelkipásztor a János evangéliuma 13. részének 34. és 35. verse alapján hirdetett Igét: “Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” Május első vasárnapján, amikor keresztelő is volt a gyülekezetben, identitásunk alapjáról szólt az igehirdetés: Isten alkotásai vagyunk. Tehát Isten ígéreteiről szóló igehirdetéssorozatban akkor az egyénről volt szól. Ez alkalommal a közösséggel kapcsolatos ígéretekről tanított a prédikáció. Annak, hogy Isten alkotásai vagyunk a bizonyítéka nem más minthogy vágyódunk vissza az atyai házba: vágyunk mély kapcsolatra, arra, hogy szeressünk és szeretve legyünk, hogy szabadok legyünk és alkossunk. A bűn azonban eltorzította ezt bennünk, olyannyira, hogy csak egy „dimenzióugrással” oldódik meg ez a vágyunk, azaz szükségünk van kegyelemre. Megoldás: találkozni Jézussal. Ő azonban ezt a találkozást úgy oldotta meg, hogy a közösség által és a közösséget felhasználva találkozik az emberrel. A közösség nem magától értetődő, hanem felbecsülhetetlen kincs és lehetőség. Isten úgy látta jónak, hogy másokon keresztül szól. Rábízta az evangéliumot az emberekre. Ahogy egykor egy édesanyára Máriára és egy apára Józsefre bízta egyszülött Fiát, úgy az Igét, az imádságot ma is sok esetben az édesanyákon, nagymamákon, dédnagymamákon keresztül juttatja el az emberekhez. Kincs vagy és kincsekkel vagy körülvéve. Szeretetközösségben élhetsz. Ha ezt észrevesszük, az az Isten ígérete, hogy felismerhetőek leszünk. Arról ismernek meg minket, hogy Krisztus tanítványai vagyunk, ha egymást szeretjük. Nem kirekeszteni kell egymást, hanem kiszeretni van lehetőségünk egymást a bűnből, Krisztus szeretet által.